Szerző: performia | jún 7, 2019 | Archivum
Hát most végre újra itthon vagyok az egy hónapos floridai tanulmányút után! Édes a viszontlátás. 🙂
Főként képződni mentem, és nem annyira napozni. De azért elég idő volt ez arra, hogy kedvenc közös témánkkal, a személyzetkezeléssel, csapatépítéssel kapcsolatban is értékes helyszíni tapasztalatokat szerezzek.
Az utam jellegéből adódóan főként kereskedelmi dolgozókkal volt alkalmam találkozni, de általánosabban is érvényes a megállapítás: a személyzet mindenütt rendkívül, feltűnően kedves.
Ami persze sokkal kellemesebb az ügyfélnek is. De nem csak! Hiszen igazi nyertes-nyertes játszma ez, egy önépítő pozitív spirál. Mert az alkalmazottnak is sokkal könnyebb és méltóbb ez így…
Gondoljunk csak bele: mennyivel könnyebb így eltölteni az időt, és mennyivel boldogabbak ezek a munkavállalók, akik remek hangulatban és a (saját maguk által is teremtett) értelemmel és derűvel teli környezetben mozoghatnak.
Közhelyszámba megy, hogy a munkahelyünkön több időt töltünk ébren, tudatosan, mint akár otthon. Ezért nagyon nem mindegy, hogy az az idő miként telik el. Vontatottan és szájhúzósan, vagy lendületben és lelkesen?
Egy kis kellemes „kultúrsokk”
Hát itt tényleg levonták az ésszerű következtetést, és az utóbbira szavaztak. Meg is látszik azon a legnagyobb kulturális különbségen, ami jellemzi az itteni dolgozókat. Az előzékenység és a segítőkészség kultúráján, amely teljesen áthatja az ottani légkört.
Az alapelv és a követelmények szintjén van mindez megalapozva. A munkaadók részéről ugyanis alapkövetelmény, amire figyelnek, és amit pontosan be is tartatnak, hogy azok, akik képviselik a márkánkat, a brandhez és a céghez mindenben méltón tegyék.
Ennek egyik legérdekesebb, szinte megdöbbentő folyománya az általános jelenség, amit érdemes lenne itthon is megtanulnunk, átvennünk a napfényes Floridának arról a vidékéről, ahol megfordultam. Éspedig: teljesen mindegy, hogy valaki milyen poszton van – lehet, hogy a kávéautomatát tölti fel, és lehet, hogy kertet gyomlál, de ugyanúgy akár a vezérigazgató is –, a maga dolgát úgy csinálja, mintha a bolygó sorsa múlna rajta.
Hiszen valóban ezen múlik a mi világunk! Azon igényességen és a felelősségen, amelyet érte mindannyian a magunk helyén viselünk.
Hát ezt a tanulságot itt nagyon értik, és a magukévá tették. Teljes mértékben közössé van téve, tudatosítva van a CÉL a személyzet minden tagjában. Ebből a szempontból nincs is köztük különbség, hogy valaki mennyire „kicsi” vagy „nagy”, és mennyire „fent” vagy esetleg „lennebb” helyezkedik el a rendszerben.
Mi a titka? Minden munkatárs tisztában van vele, hogy az ő személyes munkája létfontosságú és elengedhetetlen a dolgok megfelelő menetéhez. Csökkentené az általa képviselt márka minőségét, végső soron a brand által képviselt küldetés árulója lenne, ha nem így csinálná.
Utópia, elérhetetlen eszmény? Ugyan, dehogy!
Nem lepődnék meg, ha ezen a ponton valaki egy kicsit soknak is érezné a beszámolómat. Hiszen nálunk nem igazán divat a lelkesedés. Mi több, néha meg is mosolyogjuk az elkötelezettséget.
Csakhogy emiatt nem egyszer sokkal alább is adjuk a kelleténél… a saját kárunkra!
Szóval nyugodtan hiheti bárki azt, hogy mindez idealisztikus, elérhetetlen álom. Csakhogy én egy hónapon keresztül megéltem és élveztem ezt. 🙂
Nincs benne semmi ördöngösség. Egyszerűen arról van szó, hogy akkor, ha egy szervezet jól van működtetve, és ha tiszták az irányelvek, sőt, azokat következetesen be is tartják, hát akkor a határ a csillagos ég!
Mi kell ehhez? Pontosan az, amivel mi a Performiánál foglalkozunk. Ki kell tudni választani a jó embereket, és meg kell tanítani őket mindenre, amitől jól működik a szervezet.
Teljesen tiszta és biztos ez a képlet. Egy ilyen csapatban, a közös cél tudatában lehet igazán látványosan teljesíteni, ahol az elveket ismerik, betartják és be is tartatják. És persze nem csak a főnök a beosztottal, ha a munkatársak egymással is! És ez nagy különbség!
Ennek egyik feltétele persze a magas szintű vezetői kommunikáció, amiről itt tudhatsz meg többet, ha még hatékonyabb szeretnél lenni a magad vezetői posztján.
De még ez se minden! A további tapasztalataimról a következő cikkekben olvashatsz.
Nemes-Nagy Szilvia
Személyzeti és vezetési szakértő
Építsd Fel A Csapatod!
Szerző: performia | máj 31, 2019 | Archivum
Igazából nem is csak arról van szó, hogy a jó munkaerő (is) felmond(hat) – a valódi probléma ennél sokkal súlyosabb. Éspedig: sokszor éppen a jó munkaerő mond fel a leghamarabb!
Akkor, ha nem kezelik megfelelően. Akik meg maradnak… Hát, arra nem igazán lehet jövőt – profitot és termelést – építeni, hogy kulturáltan fogalmazzunk.
Legutóbb a Life Advisor blogon találkoztam egy érdekes cikkel arról, hogy milyen nehézségekbe ütközik a jó alkalmazottak megtartása, ebből szemezgetünk alább!
Egyszerű, elkerülhető hibákról van szó, csakhogy ehhez először is tudatosítani kell őket. Utána pedig ismerni kell a kincset érő megoldásokat is, amikről itt lesz részletesebben szó.
A felmérések szerint a következő okok miatt érzi a munkavállalók jelentős része úgy, hogy váltania kell – méghozzá éppen azok, akik a legértékesebbek. Mert soha nem a férgese hullik, ahogyan pedig a mondás előírná, hanem a legjobbak! De csak akkor, ha elharapóznak az alábbi hibák:
-
Túl sok az értelmetlen szabály
Sok cég túlzásokba esik, és nem annyira a teljesítményt nézi, mint inkább egészen aprólékosan megfigyeli, nyomon követi az alkalmazottak minden lépését (mobiltelefonozás, privát internethasználat stb.).
Holott nem ezen múlik a cég sikere, hogy a Nagy Testvér mindenen állandóan rajta tartsa a szemét, hanem csakis az eredményeken.
Magyarán: egyenlően kezelnek mindenkit, így azokat is, akik nem egyenlő teljesítményt tesznek le az asztalra. A megfelelő megbecsülés helyett, ami az eliteknek jár ki, ugyanolyan figyelemmel jutalmazzák a nem termelő, lusta kollégákat.
Sőt! Mivel a problémáknak van egy olyan furcsa természete, hogy jobban magukra vonják a figyelmet mindannál a rengeteg dolognál, ami jól, mi több, szuperül működik, kialakulhat akár az az áldatlan helyzet is, hogy több figyelemmel jutalmazzák a cégben a nem dolgozókat, mint a mindent simán teljesítő és látszólag különösebb erőfeszítés nélkül is sikeres húzóembereket.
Na ez aztán szép kis paradoxon! Hát ilyen helyről persze mindenki elmenne, aki valamicskét is ér…
-
Túl gyengék a leggyengébb láncszemek
Azt szokták mondani – és ez teljesen igaz! –, hogy a legerősebb lánc is csak annyira erős, mint a leggyengébb szeme. A csatorna hozamát is a legszűkebb keresztmetszet határozza meg, bármilyen nagy egyébként az átmérője. És a világ legjobb zenekara is csak annyira lehet jó, amennyire a leggyengébb zenészük! Ha egyvalaki hamisan kornyikál, már az is képes elrontani a teljes produkciót.
Ez mind (szinte) ugyanaz a gondolat: az alacsony teljesítmény mindenkire hatással van, aki a gyenge, de megtűrt munkaerő körül él és mozog. Ha pedig az alacsony teljesítmény túlságosan is alacsony, az lehúzhatja a teljes csapat morálját, és messzire kergeti a jó munkaerőt, akivel mi együtt szeretnénk dolgozni.
-
A főnök csak a rosszat látja, és nem szól semmit, ha bármit is jól csinálsz
Kicsit hasonló az egyenlősdi játékhoz, csak más megközelítésben. A pozitív teljesítményt kell igazán figyelni és jutalmazni. Többek között azért is, mert felmondáshoz vezet, ha erről megfeledkeznek.
Ahol azonban nem foglalkoznak személyre szabottan is magas színvonalon, emberileg a munkavállalókkal, ott azok az emberek, akik érzik és tudják önmagukról, hogy pedig megérdemelnék, szedni fogják a sátorfájukat, és lelépnek.
-
Nem építenek eléggé az erősségekre
Holott a legszebb sikereket úgy lehet elérni, ha a kiemelkedő alkalmazottak szenvedélyére, céljaira, személyes ambícióira és erősségeire építünk. A Google-nél vagy az Apple-nél ezért hagyják, sőt szorgalmazzák azt, hogy az alkalmazottak a saját szenvedélyüknek is éljenek.
Egekbe emeli a termelékenységet, és fokozza a munkahelyi elégedettséget az, ha megvan ez a támogató céges kultúra: mindenki nyer vele. Hiszen az alkalmazott remekül érzi magát, és személyesen is profitál a cseréből, miközben a főnök meg a tulaj és a cég is csak nyer vele.
Nagyjából így fest az összkép arról, hogy milyen az a munkahely, ahonnan a valamirevaló alkalmazottak sírva menekülnek. De mit kell tenni ahhoz, hogy elkerüljük ezeket a csapdákat – és az összes többi problémát is, ami a bukáshoz vezethet?
Marten Runow azért jön ismét hazánkba, hogy ezt részletesen kifejtse a Hogyan tartsd meg a jó munkaerőt tréning résztvevőinek!
Találkozzunk ezen a rendezvényen, hogy Te is leszámolj a fluktuáció rémével!
Nemes-Nagy Szilvia
Személyzeti és vezetési szakértő
Építsd Fel A Csapatod!
Szerző: performia | máj 20, 2019 | Archivum
A hírek arról szólnak, hogy „lassan mindenki talál magának munkát”: idehaza és külföldön is egyre többen dolgoznak. Ez számos cég számára, a vezető szemszögéből nézve, nem annyira jó hír. Hiszen folyamatos béremelésekre, beruházásokra, már-már emberfeletti erőfeszítésekre készteti a munkáltatókat!
De vajon a végtelenségig fog lehetni bírni a bérversenyt? Aligha. Elvégre mindenki a piacról él – a Te versenytársaid is! Ha az nyomaszt, hogy talán ők egészen más lehetőségekkel rendelkeznek, ami a bérköltségekre fordítható összegeket illeti, akkor most olyanformán kell gondolkodnod, mint az ökölvívónak, akit az edzője azzal nyugtatott, hogy bizony az ellenfele se hétfejű sárkány, hanem vele azonos súlycsoportban küzd.
Ugyanakkor, mivel immár szinte csak a teljesen képzetlen munkaerő maradt a piacon, nagyon nem mindegy, hogy kiket vonz be a céged munkaerőként, és miként fogja megtartani a csapatban ezeket az embereket. Az azonban látszik, hogy valami egyéb fogja meghatározni a nyerteseket, mint csupán a rendelkezésre álló összegek, amik a fizetésekre szivárognak el egyre nagyobb mennyiségben.
Most kell résen lenned, ha cégvezető vagy!
Mivel a problémák és a rendelkezésre álló objektív megoldási eszközök nagyjából minden vezető számára azonosak – legalábbis egy-egy „súlycsoporton” belül –, elérkeztünk ahhoz a pillanathoz, amikor a professzionális csapatépítés tudása és gyakorlata lesz a döntő. Mert az a vezető, aki most nem figyel, hogy milyen állapotban van a csapata, és hogyan erősíthető meg a munkamorál, hamarosan azzal a problémával találhatja szemben magát, hogy észrevétlenül széthullik a csapata.
Ennek a nyomasztó helyzetnek betudhatóan vált lassan szállóigévé, hogy „a megtartás lett az új toborzás”. Vagy egyszerűbben: ha jó vagyok a megtartásban, akkor sokkal kevesebbet kell keresgélnem, és inkább az igazi szakterületemen dolgozhatok, haladhatok, fejlődhetek mint vállalkozás. Tanácsom ezért a következő: képezd ki magad egyszer és mindenkorra a jó munkaerő megtartása terén, és Te az idő alatt fejlesztheted a cégedet, és növelheted a bevételedet, nyereségedet, amely idő alatt más a munkaerőproblémák megoldásán szenved.
Most az fog nyerni, piacot szerezni, aki több munkát tud vállalni, mert megvannak hozzá az emberei, akikre számíthat, méghozzá annak köszönhetően, hogy jó munkahelyi légkört, motivációt, emberi értelmet és célt tudott biztosítani számukra a munka terén is. A jó munkaerő megtartásába ezért érdemes némi időt fektetni, mert állítható, hogy ez a titkos tényező lesz a vízválasztó a jövő piaci versenyében.
Milyen tippünk van ehhez? Bizonyára hallottál róla, hogy nemsokára újra körünkben üdvözölhetjük a csapatépítés svéd nagymesterét, Marten Runowot, aki épp a mostani krízishelyzet megoldásában fog segíteni hazánkban is. Ha módszereit alkalmazni kezded, cégednek a magasan képzett és motivált munkaerő jut majd, amelyet hosszú távon meg is fogsz tudni tartani.
Ezért, ha még nem tetted volna meg, akkor most regisztrálj a fluktuáció leküzdésében segítő tréningjére, hogy a nyertesek közt legyél!
Nemes-Nagy Szilvia
Személyzeti és vezetési szakértő
Építsd Fel A Csapatod!
Szerző: performia | máj 17, 2019 | Archivum
Pontosan fején találja a szöget a Portfolio munkaügyi cikke, amely rögtön a lecsó közepébe csap:
Az új toborzás a megtartás!
A portálnak interjút adó Barathi Tamás egyrészt arra mutat rá, hogy mindinkább kezd elterjedni az a bölcsesség, miszerint az új toborzás a megtartás – és ez tényleg igaz. Hiszen sokkal könnyebb eleve nem elveszíteni a jó munkaerőt, akivel hosszú távon szeretnénk együtt dolgozni, mint folyton újat keresni helyette.
Az előszűréssel, az interjúztatással, egyebekkel olyan értékes órák mennek el, amelyeket valódi értéket teremtő munkára használhatna fel mind a cégvezető, mind pedig a cégnél maradó alkalmazott, akinek a posztjára nem kell új jelöltet keresgélni.
De akkor is, ha a jelenlegi munkaerőpiaci válság közepette tényleg a megtartás lett az új toborzás, a valós gyakorlat a Potfolióban közölt beszélgetés szerint az, hogy az interjún „lehazudják neki a csillagokat az égről. Aztán a jelentkező nagyot koppan, mert nemhogy az első napon, még utána sem nagyon érzi, hogy ő igenis fontos tagja a csapatnak” – és ezáltal az állásinterjún festett mennyországból a mélységekbe zuhan.
Akárcsak a toborzás és a megtartás, a cég belső PR-jére is épülő „munkáltatói márkaépítés” (employer branding) szintén rengeteget fejlődött az elmúlt években. De mindeddig – Barathi Tamás interjúja alapján is – elsősorban toborzás fókuszú volt. A cégvezetők úgy gondolkodtak, hogy a legjobb lenne minél több embert minél gyorsabban elérni, hogy a folyton beáramló munkaerő által ellensúlyozzuk az elkerülhetetlennek gondolt fluktuációt.
De vajon mi lenne, ha a másik oldalról erősítenénk inkább a céget? Mert bizony erre is van lehetőség. Épp ezért jön hamarosan Magyarországra Marten Runow, hogy a jó munkaerő megtartásáról tartson tréninget. Ez a megközelítés fordulatot hoz az eddigi munkáltatói gondolkodásmódhoz képest.
Ha megtartod a legjobbakat, nem kell toboroznod…
Alapvetően ilyen egyszerű a megoldás. Ha a céged még jobb légkörű, szerethetőbb és hitelesebb, akkor – a szemlézett cikk szavaival élve – nem szükséges többé olyan nagy összegekkel nyomatékosítani az interjún se azt, hogy igenis jó dolog, és megéri itt dolgozni. Éreztetni tudod az alkalmazottal azt, hogy igenis fontos része a csapatnak, és ettől jobban fogja érezni magát, és jobban is fog dolgozni.
Ehhez azonban kellenek a megbízható válaszok azokra a kérdésekre, amikről Marten Runow Hogyan tartsd meg a jó munkaerőt? tréningjén lesz szó.
Milyen is igazából a jó céges légkör? Az, amit élvezettel szívunk magunkba, mert erőt ad a mindennapokban? Hogyan lehet ilyent kialakítani? Hogyan kell kommunikálni vezetőként ahhoz, hogy tartósan meglegyen cégünkben ez a hangulat?
Miként lehet motiválni – nem csak pénzzel, hiszen úgy „könnyű”, és bárki tud? Hogyan lehet állandóan parázson tartani a lelkesedést, és a célra összpontosítani a tekintetünket – egységesen, csapatként – úgy, hogy többet érjünk el csapatunkkal, mint valaha?
Ha valaha is foglalkoztattak ezek a kérdések, és toborzás helyett jobban szeretnéd inkább megtartani a jó munkaerőt, akkor ezen a képzésen van a helyed, ahol megtudhatod, miként tartsd meg a jó munkaerőt!
Nemes-Nagy Szilvia
Személyzeti és vezetési szakértő
Építsd Fel A Csapatod!
Szerző: performia | máj 3, 2019 | Archivum
Pontosabban nem is a cégvezetőkre leselkedő veszély az, ami egészen új, hanem az irány, amelyből fenyeget.
Mi a fluktuáció, illetve a kulcsemberek cégtől való távozásának újabban jellemzővé vált oka? A körülmények sajátos összjátéka az, ami a munkaerőpiaci problémákból és a nem eléggé szervett cégek gondjaiból egyszerre ered…
Hogyan ne veszítsd el a kulcsembereidet?
Ha szervezetlen a cég, akkor a vezető rohangál! Ennek folyománya, hogy nem jut elég ideje kellő figyelmet fordítani az emberekre, személyes megbecsüléssel és elismeréssel is jutalmazva a munkájukat.
Ugyanakkor, szemben az egyre inkább megcsappanó munkaerővel, meló rengeteg van, és pörögnek is a legjobb munkatársak, vagyis pont azok, akiket szeretnénk a nyugdíjig is megtartani.
Csakhogy a fizetésük nem feltétlenül nőhet ezzel arányosan, és akkor emellett még azt is tapasztalják, hogy elismerést se kapnak… Na ilyenkor kezdenek el kifelé kacsingatni.
Nem is kell hozzá rosszindulat részükről! Manapság mindenütt álláshirdetéseket lát az ember. A buszmegállótól a bevásárlókocsik fogantyújáig mindenhol ott díszeleg valamilyen ajánlat, a cégvezetők ebben egyre kreatívabbak, mindent megpróbálnak.
Elég egy rossz szó, és válthat a kolléga! Egy negatív impulzus, némi klikkesedés a munkahelyen, sőt akár a kommunikáció félresiklása is elég lehet, és ha Te, a vezető nem teszel ellene, beindulhat a dominó effektus. Bumm-bumm-bumm-bumm, és dőlhet a rendszer!
Résen kell lennie a vezetőnek!
A cég túlélése érdekében változtatni kell azon a hozzáálláson, ami jelenleg nagyrészt jellemző, éspedig, hogy a vezetőknek nem tevékenységük a professzionális csapatépítés.
Nem figyelnek eléggé arra, hogy milyen állapotban van a csapatuk, és így a hiányos szervezettség, a túl sok beáramló teendő feltételei közepette észrevétlenül szétullhat minden, amit oly nehezen felépítettek!
Mit kell tenni ahhoz, hogy ez ne így legyen? Azért, hogy ezt a kérdést megválaszolja, jön el ismét hozzánk a csapatépítés mestere, Marten Runow. Olvasd el a részleteket erről a jó munkaerő megtartásáról szóló tréningről, amely segíteni fog a cégednek nem csupán túlélni, hanem egyenesen virágozni, még a mostani, mostoha munkaerőpiaci körülmények között is!
Nemes-Nagy Szilvia
Személyzeti és vezetési szakértő
Építsd Fel A Csapatod!