Őszintén a személyzetről: Lehet-e egy egész cég vámpír?

Őszintén a személyzetről: Lehet-e egy egész cég vámpír?

Legalább 10, de lehet, hogy már 15 évvel ezelőtt a vámpír személyiségről tartottunk képzést. Nagyban néztük a vámpír jellemzőit, amikor azt vettem észre, hogy az egyik résztvevő egyre hallgatagabb lesz, egyre gondterheltebbé válik a tekintete. Ez a résztvevő Budapest környéki, speciális szerszámokat forgalmazó cég ügyvezetője volt. Megkérdeztem tőle, mi a baj?
Kiderült, hogy beazonosította, hogy az ő cége körül a vámpír nem munkatárs, nem családtag, hanem egy ügyfél. De lehet egy egész cég vámpír? És ha igen, hogy néz ez ki?

Amikor egy cég vámpírként viselkedik

Ennél az ügyfelünknél a vámpír ügyfél a következőképpen viselkedett. Sok megrendelést adott, ettől jó ügyfélnek tűnt. Aztán elkezdett egyre keményebb feltételeket szabni. Az elején megállapodtak valamiben, majd a következő szerződésnél már csak rosszabb feltételekkel tudtak megegyezni. Ráadásul közben a vámpír ügyfél folyamatosan kritizálta a szerszámforgalmazó céget, leértékelte a munkájukat, mindig talált benne valami hibát, legtöbbször valóságalap nélkül. Hiába tudták, hogy ők magas színvonalon dolgoznak, akkor is rossz érzést okozott ez a sok kritika.
A lelkiismeretes vezető és értékesítő tudja, mert megtanulta, hogy “Az ügyfélnek mindig igaza van”. Ezért mindig igyekszik a kedvében járni, hogy ne veszítse el. Ez rendben is van, DE meg kell tudnunk különböztetni a jó szándékú és a kevésbé jó szándékú ügyfeleket. A jó szándékúaknál valóban működik, hogy tegyünk mindig az ügyfél kedvére.

De hogyan trükközik a rossz szándékú ügyfél?

Ő azért szidja a munkánkat, azért talál benne folyton valami hibát, hogy ezzel leértékeljen minket. Így olcsóbban juthat hozzá a szolgáltatáshoz, termékhez.
Honnan lehet ezt észrevenni? Ahogy a múlt heti blogbejegyzésben részletesen leírtuk a vámpír felfedezésével kapcsolatban, gyomortájékon lehet érezni. Azaz, egyszerűen rosszul érzed magad a közelében. Ilyenkor nem érvényes “Az ügyfélnek mindig igaza van” szabály, ki kell penderíteni az ajtón, amilyen gyorsan csak lehet.

Miért nem örült ennek az információnak a képzésen résztvevő cégvezető?

Emlékszel, szerszámkereskedőnk mégsem vidám volt, hogy kirúghatja ezt az ügyfelét, aki megkeseríti az életét, hanem gondterhelt lett. Miért? Mert rájött, hogy nem tud olyan egyszerűen megválni ettől az ügyféltől, hiszen ez a cég közel háromnegyedét hozta a forgalomnak. Ha kidobta volna a vámpír ügyfelet, be is zárhatta volna a céget.
Mi történt? Leültünk az ügyfelemmel, és kidolgoztunk egy stratégiai tervet, hogyan fog lépésről-lépésre megszabadulni a vámpír cégtől. Kitaláltuk, hogyan fogjuk felépíteni a valódi ügyfélkört, aki eleinte ellensúlyozza, aztán pedig szükségtelenné teszi ennek a vámpírnak a jelenlétét. Eltartott egy-két évig a folyamat, de a végén elmondta a cégvezető, hogy igazán fellélegzett, hogy végre megszabadult az elnyomás alól.

Azért fontos tanulni erről a témakörről, hogy a lehető leghamarabb felfedezd, ha ilyen ügyfél, partner van a környezetedben. Hogy olyan cégekkel tudj együtt dolgozni, akik nem lefaragni akarják az áraidat aljas módszerekkel, hanem boldogan vásárolnak tőled és még tovább is ajánlanak.
Gyere el Marten Runow Vámpír szemináriumára, és virágozzon a céged, úgy, ahogy megérdemli!

Nemes-Nagy Szilvia
Személyzeti és vezetési szakértő
Építsd Fel A Csapatod!

Őszintén a személyzetről: Mikor menekülj az ügyfél elől?

Őszintén a személyzetről: Mikor menekülj az ügyfél elől?

Miért kéne az ügyfél elől menekülni? Általában épp megszerezni próbáljuk. Igen, de vannak kivételek. Róluk fogunk ma beszélni.
Sokszor mondták barátaim, hogy egy-egy ember közelében nem érzik jól magukat, és nem tudják, hogy miért. Mire gondolok? Hogyha találkozol valakivel, és elkezded kisebbnek érezni magadat, mint ő, vagy értéktelenebbnek, csúnyábbnak, butábbnak, tehetségtelenebbnek, mint általában, akkor az mindig legyen intő jel. Előre mondom, megéri bízni az érzéseinkben.
Még akkor is, ha ügyfélről van szó. Lehet, hogy ez az ember nem egy igazi vámpír, de hogy vannak ilyen jellemvonásai, az biztos. Ha most így viselkedik veled, biztos lehetsz benne, hogy a későbbiekben is elő fog fordulni.

Mit tehetsz, ha vámpír ügyféllel találkozol?

Hagyd ott, és fuss! Most azt mondod: de elveszítsek egy szuper üzletet?
Hidd el, egy üzlet sem éri meg, hogy legyen olyan ügyfeled, aki utána kárt okoz neked.
Tudnod kell, hogy általában ezek az emberek nem teljesen vámpírok, hanem önértékelési problémáikat kompenzálják azzal, hogy másokat lehúznak. Tehát nem szándékosan rossz emberek ők, nem kell elítélni őket. Viszont sajnos a vámpírként viselkedő ügyfelek sosem lehetnek igazán jó partnerek, jó segítők. Helyette egy csomó bajt okoznak, és elszívják az energiáidat. Innen a vámpír becenév. 🙂

Miről ismered fel a vámpír ügyfelet?

Ezek a negatív tettek és vonások, amiktől rossz érzésed van egy-egy ember társaságában, nem feltétlenül nyíltak és direktek. Nem fogja a szemedbe mondani az ügyfél, hogy nem ér ennyit a szolgáltatásod, nem vagy olyan okos, nem vagy olyan profi. Ezeket rejtve mondja.
Hogyan? Például van olyan ismerősöd, aki kérdezget, hogy mi van veled, aztán bármit mondasz, rákontráz? Mondjuk Te elmeséled, hogy a hétvégén elvitted a családodat egy erdei kirándulásra, mire azonnal megosztja veled, hogy ő egy drága wellness szállodába vitte el a családját. Nem mondott rólad semmi negatívat, de egyből rosszabbnak érzed magad, amiért neked „csak” egy sima erdei kirándulásra telt.
Vagy örömmel elújságolod, hogy most cserélted le az autódat, és milyen jó kocsit vettél. Erre ő elmondja neked, hogy most jött ki az új modell, amit ő már megrendelt. Megint csak nem mondja a szemedbe, hogy az én kocsim jobb, mint a tiéd, de rosszabbul fogod érezni magad tőle.

Ekkor fuss!

Ha gyomortájékon érzed azt a furcsa negatív dolgot, akkor ne beszélgess vele. Zárd rövidre a válaszokat!
Jellemző, hogy ezeknek az időnként vámpírként viselkedő embereknek információra van szükségük, ezért mézes-mázosan kérdezgetnek. Mindannyian szeretjük, ha figyelnek ránk, ezért boldogan mesélünk magunkról. Ez normál esetben teljesen jól működik, hiszen az igazi jóbarát velünk örül a sikereinknek. Viszont a vámpírnak az információ muníció, amit felhasználhat, hogy magát nagyobbnak, téged kisebbnek mutasson be.

A hátad mögött kavaró vámpír típus

Aztán vannak olyan emberek is, akik nem közvetlenül fognak neked ártani, hanem a hátad mögött, pletykák által. Ezt nagyon ügyesen csinálják, mindig az igazsághoz közeli kitalációt terjesztenek, de biztos lehetsz benne, hogy az rád nézve nem lesz hízelgő.
Például megkérdezi tőled egy ilyen vámpír, hogy mostanában hogy van a nagymamád, mert tudja, hogy betegeskedik. Megválaszolod neki, hogy éppen próbáltok neki egy olyan nyugdíjas otthont találni, ahol szakápolók ellátják, de közben jól is érezheti magát, és társasága is van. A „jóakaród” ezt már úgy fogja továbbadni, hogy „Na, ezek is szépek! Bezzeg amikor egészséges volt a nagymama, akkor jól jött a pénze, de mihelyt segíteni kéne neki, máris bedugják egy otthonba!” Ezzel már el is hiteltelenít téged a kollégák vagy az ügyfelek előtt.
Mi a teendőd ilyen emberekkel?

Teljes hírzárlat

Rendelj el teljes hírzárlatot. Ha találkozol vele, beszéljetek az időjárásról, a virágokról, a méhecskék nemi életéről, mindegy, csak ne adj ki magadról információt. Miért? Mert akkor nem talál rajtad fogást, és így kénytelen lesz más célpontot keresni.
Menekülj a vámpíroktól, még akkor is, ha épp egy nagy ügyfeled lenne a személy.
Hogy miként ismered fel a rutinosan rejtőzködő vámpírokat a cégen belül és a cégen kívül is? Mit tegyél, ha az egyébként termelő embereid néha már-már vámpírhoz hasonlóan viselkednek? Megtanulod Marten Runow kétnapos szemináriumán.

Nemes-Nagy Szilvia
Személyzeti és vezetési szakértő
Építsd Fel A Csapatod!

Őszintén a személyzetről: Miért ülünk fordítva a toborzás lován?

Őszintén a személyzetről: Miért ülünk fordítva a toborzás lován?

„Eddig fordítva ültem a lovon!” – ezt mondják a legtöbben, amikor először részt vesznek nálunk a toborzási módszereket bemutató előadáson. De mit jelent az, hogy fordítva ülünk a lovon, amikor munkaerő-toborzásról és -kiválasztásról van szó? És merre van az előre? Erről lesz szó a mai bejegyzésben.

A toborzással töltött idő fele teljesen felesleges

Szomorú, de igaz! A vezetők vagy a HR-esek rengeteg időt pazarolnak el a toborzási feladatokra, pontosan azért, mert fordítva ülnek a lovon.
Hogyan válogat a jelöltek közül a vezető? Megnézi az önéletrajzok alapján, hogy kinek milyen tudása, tapasztalata, diplomája van. Aztán az állásinterjúból vagy az önéletrajzban lévő fotó alapján megállapítja, ki mennyire szimpatikus. Végül a próbaidő alatt (remélhetőleg) kiderül, hogy a kiválasztott jelölt mennyire dolgozik jól.
Ez a bevett személyzetfelvételi folyamat, amivel jó sok pluszmunkát tud adni magának a cég vezetője.

Mi pont fordítva csináljuk

1. Nálunk a toborzás azzal kezdődik, hogy megnézzük, melyik jelölt dolgozik jól. Mi ezt úgy mondjuk: ki mennyire termelékeny – termelékenységvizsgálatnak is nevezhetjük. Vizsgálaton egy pár perces, rém egyszerű módszert kell érteni.
2. A következő lépésben csak azokkal a jelöltekkel foglalkozunk, akikről már tudjuk, hogy termelékenyek, magyarul: eredményesen tudnak dolgozni. Csak náluk nézzük meg, hogy milyen személyiségjegyekkel rendelkeznek. Például megbízhatóak-e, képesek-e a felelősségvállalásra. De arra is figyelünk, hogy pozitív, energikus személlyel van-e dolgunk, vagy negatív, a problémáknál leragadó ember áll előttünk.
És persze, ha egy konkrét állás betöltéséről beszélünk, akkor megnézzük, hogy milyen személyiség való abba a munkakörbe. Hiszen míg értékesítőnek egy nyitott, kommunikatív ember szükséges, addig adminisztratív munkára remek lehet egy konzervatív, zárkózottabb jelölt is.

Most érkeztünk el a ló fenekéhez

Csak ezután jön az, ami a hagyományos toborzás során az első helyre szokott kerülni, a képesítések és a kompetenciák, azaz a tudás ellenőrzése. Miért? Mert hiába van egy jelöltnek három diplomája, ha nem hajlandó dolgozni, vagy ha számára azt jelenti a munka, hogy problémákat talál, és viszi a felettesének.
Az egyik ügyfelünk hosszú ideje gyűjtögette az önéletrajzokat, hogy HR-est vegyen fel, de sehogy sem találta a megfelelő embert. Amikor megnéztük a mi módszerünkkel, hogy kit érdemes interjúra behívni, akkor a kiszortírozott emberek között találtuk meg a gyöngyszemet, aki azóta is nála dolgozik, és már el is érte, hogy mindenki olyan feladatot végezzen a csapatban, amilyet szeret.

A tudás fontos, de a toborzás során nem az elsődleges szempont. Ha figyelmesen olvastál, azt is észrevehetted, hogy a szimpátia nem szerepelt a személyzetfelvételi módszereink között. Nem véletlenül! A szimpátia félrevezet: ne hallgass rá, amikor munkatársat keresel!

Ha megfordulsz a lovon, rövidebb idő alatt jobb munkaerőt fogsz találni.

Betekintés két cég helyzetébe

Egyébként zseniális szempontokat hallottunk a héten az Új toborzási módszerek előadásunk résztvevőitől. Azt kérdeztük, mi alapján vesznek fel embereket. Az egyik cégvezető azt válaszolta: „Alapfeltétel, hogy legalább felső fogsora legyen”, mire másvalaki rákontrázott: „És az sem árt, ha alsó is van neki.”
Persze kitört a röhögés! A legszebb az egészben, hogy nem is betanított munkásokról van szó, hanem biztosítási alkuszokat keresnek.
Egy másik cégvezető már a bemutatkozáskor megnevettette a társaságot. Ilyenkor mindenkitől megkérdezzük, honnan jött, mivel foglalkozik a cége, hányan vannak. Tőle is megkérdeztük: hányan dolgoznak a cégedben? A válasz: „A fele.” Kiderült, hogy 70 embere van, és úgy látja, hogy csak a fele dolgozik. 🙂

Ha szeretnéd magasabbra emelni a lécet a cégedben, tanuld meg a toborzás működő módszereit!

Csermák Ágnes
személyzetfelvételi specialista

Őszintén a személyzetről: Két nyom, amit a céges vámpír hagy maga után

Őszintén a személyzetről: Két nyom, amit a céges vámpír hagy maga után

Ahogy a múlt héten ígértük, ma folytatjuk a vámpír személyiség felismerését. A múlt héten megbeszélt első intő jel után még két nyomra bukkanhatunk a cégben. Megmutatom, mi az a másik két jel, amiből gyanút foghatsz, hogy a csapatodat valamelyik kolléga rombolja. Ha a múlt heti cikkről lemaradtál, akkor először azt olvasd el, mert kiderül belőle, hogyan buktatta le egy cégvezető barátunk az antiszociális alkalmazottját.

Ismét szeretnélek figyelmeztetni rá, hogy ne kezelj mindenkit gyanús elemként, ne csinálj boszorkányüldözést, hanem csak akkor küldj el egy munkatársat, ha már nagyon alaposan körüljártad a szituációt, és bőségesen elég adatod van hozzá!

Az első jel, hogy egy vámpír típusú ember szívja el a munkakedvet a cégben

Tudom, ez a „vámpír” megnevezés zavaróan ezoterikusan hangzik. Viszont mindjárt meglátod, hogy nagyon is hétköznapi és konkrét nyomokat hagy maga után az ilyen kolléga. Nézzük, mi figyelmeztet arra, hogy ilyennel van dolgod!

A „nem teljesítés”

Mindenkivel megeshet, hogy egy-egy feladattal nem készül el. De amikor gyakorivá válik, hogy a munkatárs egy ideig remekül teljesít, majd elkezd nem teljesíteni, akkor gyanakodj. Hogy néz ez ki? Kiadsz egy feladatot, és nincs meg, kiadsz egy másikat, és annak az eredményét sem kapod meg attól az embertől, akire korábban számíthattál. Ilyenkor nézz körbe, hogy milyen oka lehet annak, hogy ez a munkatárs nem tud úgy teljesíteni, mint a jó időszakokban!

A nehézség, hogy a hullámzó teljesítményt okozó személy lehet a cégen belül és a cégen kívül is. Utóbbi ellen ugyan nem biztos, hogy tudsz lépni, de mindenképp ki kell vizsgálnod az ügyet.

Meg tudod találni a vámpír típusokat a cégben, ha felkészült vagy a jelekből. Amikor pedig gyanút fogsz, tudnod kell alapos kivizsgálást csinálni és az információk birtokában gyorsan cselekedni.

A másik vészjel

Amikor azt veszed észre, hogy vezetőként más emberek helyett dolgozol. Miért szoktunk mi, vezetők más helyett elvégezni a feladatokat?

    • Mert az illető épp beteg.
    • Mert épp nem képes rá.
    • Mert épp olyan állapotban van, hogy jobb, ha mi megcsináljuk, az legalább biztos.
    • Mert nem merjük rábízni a feladatot, pedig az övé lenne.

Azok az emberek, akiknek a környezetében vámpír személyiség van, gyakran lehengerelve érzik magukat. Mit jelent ez? Nincs elég életerejük, nem mernek kezdeményezni, gyakran hibáznak, jóval lassabbak, bizonytalanok. Összefoglalva: az egész életüket egy alacsonyabb szinten élik. Néha jobban belendülnek, de utána visszaesnek ebbe az állapotba. Amikor épp a rossz időszakba kerül ez a munkatársad, azt fogod tapasztalni, hogy megint helyette dolgozol.

Mit tehetsz, amikor kiderül valakiről, hogy egy vámpír személy szívja az energiáját?

A legrosszabb lehetőség, hogy nem teszel semmit. Sok vezető tart attól, hogy a vámpír személyiség bosszút fog állni, ezért nem meri elküldeni a cégtől. Vagy éppen még úgy tűnik, hogy az antiszociális ember ellát pár fontos feladatot, és azon aggódunk, hogy nehéz lesz őt helyettesíteni. Viszont bármilyen következménnyel is számolunk, az biztos, hogy a legkisebb károkkal járó megoldás minél előbb megválni tőle.

Marten Runow tréningjén megtanulod felismerni az összes apró, hétköznapi jelét és személyiségjegyét a vámpíroknak, ezután pedig azt is elsajátítod, hogyan vizsgáld ki és kezeld a helyzetet. Olvasd el a részleteket Marten Vámpír szemináriumáról itt!

Nemes-Nagy Szilvia
Személyzeti és vezetési szakértő
Építsd Fel A Csapatod!

Őszintén a személyzetről: Hogyan buktatta le a vámpírt a cégvezető?

Őszintén a személyzetről: Hogyan buktatta le a vámpírt a cégvezető?

Elmesélek ma egy régi történetet, amiben a cégvezető megtalálta azt a személyt, aki miatt sok más munkatársnak problémái voltak, egy „vámpírt”. De előbb beszéljük meg, ki is az, mi is az a vámpír személyiség.

Vámpír, avagy antiszociális személy a cégben

Minden munka, minden tevékenység arról szól, hogy segítsünk másoknak. Belegondoltál már ebbe?

    • A fogorvos segít, hogy egészségesek legyenek a fogaid, és ha kell, megszabadít a fájdalomtól.
    • A zöldséges abban segít, hogy finom, friss és egészséges étel legyen az asztalunkon.
    • Az asztalos abban segít, hogy szép és minőségi bútorokat használhassunk.
    • A Performia abban segít, hogy jó csapatot tudj felépíteni.

Látod, bármilyen tevékenység valódi célja, hogy segítséget nyújtsunk másoknak. A vámpír típusú emberek ezt egyszerűen nem értik, nem hiszik el. Emiatt képesek elgáncsolni azokat a munkatársakat, akik viszont segíteni akarnak. Ezt persze a háttérből teszik, a színfalak mögött. A vezetőség felé közben a mintamunkatárs álarcát mutatják. Ezért olyan veszélyesek, és ezért kell minél előbb megszabadulni tőlük.

Figyelem! Semmiképp sem akarlak boszorkányüldözésre biztatni. Koncentrálj nyugodtan a céged termelésére, az ügyfelek kiszolgálására. Elég akkor foglalkoznod a vámpírkereséssel, ha valami gond van a termeléssel.

A vámpír személy megismerésében segít a sokak által már jól ismert szekeres videónk is.

Marten Runow következő képzése a szekér végén lévő két emberről szól majd.

Milyen jelei vannak annak, ha vámpír típusú személy tartózkodik a cégben?

A vámpírt úgy találod meg, hogy nem őt magát ismered fel, hanem a jeleket, amiket a viselkedése hagy. Találni fogsz olyan munkatársakat, akik rosszabbul teljesítenek, mint korábban, bajban vannak.

Az egyik fő jele annak, ha valaki bajban van a cégedben, hogy sokszor beteg. Mindenki náthás, influenzás néha. De évente maximum néhányszor. Ki az, aki ennél jóval többször beteg?

A másik szempont a betegséggel kapcsolatban, hogy ki az, aki a szokásosnál hosszabb ideig beteg? Az influenza ágyban fekvős fázisa általában pár nap alatt elmúlik. Van olyan, akinél ez akár hetekig is tart? A hosszan elnyúló betegség is jel, szintén figyelni kell rá, ha valaki újra és újra visszaesik.

Egyik ügyfelem, amikor ezeket az információkat meghallotta egy képzésen, kirohant, és felhívta a titkárnőjét, hogy azonnal küldje el neki a bérszámfejtésekből, hogy ki mikor volt táppénzen a múlt héten. Kérdeztem tőle, hogy miért tette ezt ilyen hirtelen? Azt mondta, van egy gyanúja, de majd csak akkor mondja el, amikor elég bizonyítéka lesz…

Képzeld el, a következő történt: egy nagy élelmiszergyártó és -csomagoló cég üzemében a gyártási folyamatoknak megfelelően különböző munkacsoportokban dolgoztak az emberek. Nyáron, tehát amikor nincs influenzajárvány, az egyik csoportban többen és többször is betegek voltak. Ez a képzésen gyanússá vált a vezetőnek, nagyon helyesen, mert az ilyen eseteknek mindig oka van. Kiderült, hogy ezeknek a munkatársaknak a csoportvezetője volt a vámpír típusú ember.

Hogyhogy nem vették észre, hogy egy középvezető olyan rosszul bánik a beosztottaival, hogy azok folyton megbetegednek?

Gyakran előfordul, hogy évekig nem jövünk rá, ki rontja a levegőt. Miért? Mert van egy jellemzője a vámpír típusú embernek. Elnézést, hogy ilyen nyersen fogom mondani, de így szemléletes: a vámpír „felfelé nyal, lefelé tapos.” Találkoztál már ilyen kétarcú emberrel?
Amikor az élelmiszergyártó cégben elkezdték kifaggatni a folyton megbetegedő munkatársakat, gyorsan megtudták, hogy mennyire rosszul bánik az alkalmazottakkal a csoportvezetőjük.

Innen már könnyű megszabadulni a céget mérgező tényezőtől

A kihívás az, hogy minél előbb megtaláld, vagy be se engedd a cégbe. És persze az is nagyon fontos, hogy a ló túloldalára átesve ne küldj el olyan kollégát, aki gyanússá vált, pedig valójában nem ő a bajkeverő.

A következő blogbejegyzésben megírom Neked még két jelét annak, ha vámpír típusú emberrel van dolgod.

Nemes-Nagy Szilvia
Személyzeti és vezetési szakértő
Építsd Fel A Csapatod!

Addig is, ha biztos és pontos tudást akarsz szerezni a témáról, hogy senki ne rombolhassa belülről a cégedet, jelentkezz Marten Vámpír szemináriumára!

 

Őszintén a személyzetről: Két születés, dupla öröm

Őszintén a személyzetről: Két születés, dupla öröm

Szökőévente egyszer fordul elő, hogy két ennyire fantasztikus hírünk legyen egyszerre! Úgyhogy most a boldogságban úszás jellemzi a kis csapatunkat.

Milyen örömteli események történtek? Az egyik Neked is óriási segítség lehet… Nézzük őket.

Először is, fogadd nagy szeretettel a legújabb Performia-tagot, Annát!

Bizony, megszületett Marcsi kislánya, aki vitathatatlanul egy tündér. Mindenki jól van, egészséges, és jó étvággyal eszik.

Természetesen Marcsi most főállásban anyuka lesz, csak időnként kapjuk el a kérdéseinkkel. 🙂

Nagyon sok boldogságot kívánunk nekik! És persze jövünk majd még képekkel, hogy láthasd az apróságot.

Na de mi a másik „születés”?

A másik hírünk önmagában is megérne egy misét!

Olyan jelentős újítás történt a Performia szoftverek területén, ami versenyelőnyt biztosít a használóknak. Mi ez?

Dobpergés, harsonák: a Performia tesztek már okostelefonon is elérhetőek!

Mit jelent ez?

Hogy mostantól villámgyorssá és rugalmassá válik a toborzás, mégsem kell lemondani az alaposságról. A jelölttesztelés továbbra is objektív képet ad a személyekről és képességeikről. Viszont már útközben is kényelmesen tudnak hozzád jelentkezni!

Kinek a leghasznosabb a fejlesztés?

Minden olyan cégnek, aki fiatalokat szeretne felvenni. A mobillal a kezükben született generáció tagjai alig ülnek le a gép elé, hiszen mindent elérnek a telefonon, ami szükséges. De eddig az álláshirdetésekre való jelentkezéshez számítógép kellett. Most már minden lépéshez elég az okostelefon.

Ha Te tudod ezt a gyors és kényelmes toborzási eljárást használni, akkor jóval többen fognak hozzád jelentkezni.

Ezt mesélte egy ügyfelünk a tesztelés után

Épp a múltkor beszéltem egy ügyfelünkkel, akinek a meglévő munkatársait teszteltük. Arról számolt be, hogy a tesztelés óta megváltozott a hangulat a cégben. Mindenki jobban tisztában van magával és a többiekkel is.

Plusz már tudják, hogy nem kell csak azért megtartani egy rossz munkatársat, mert félnek, hogy nem találnak mást a helyére. Megtapasztalták, amit Marten is mindig mond, hogy egy rossz munkatársat nem is kell helyettesíteni. Már attól sokkal könnyebb az élet, ha nincs ott. Miért? Olyan ez, mint amikor hőlégballonnal utazik egy kis csapat, és az egyik ember folyton felmászik, hogy lyukat vágjon a ballonba. Ha ezt az embert kitesszük, könnyebben és gyorsabban halad felfelé a ballon.

Örülj velünk! Reméljük, Nálad is boldogan indul a tavasz!

Ha pedig a személyzetfelvétel és a tesztelés érdekel, minden lényeges információt megkapsz róla a Professzionális Személyzetfelvételi Csomaggal.

Csermák Ágnes
személyzetfelvételi specialista

Add meg az adataidat a Cégállapot-teszthez!

Töltsd ki 2 perc alatt – a kitölthető teszt linkjét e-mailben, legkésőbb 1 órán belül megkapod.

2 perc ⇢ 1 órán belül érkezik

Add meg az adataidat a Cégállapot-analízishez!

Töltsd ki 2 perc alatt – a kitölthető teszt linkjét e-mailben, legkésőbb 1 órán belül megkapod.

Ide kattintva érhető el az adatkezelési tájékoztató.
Az adataidat kizárólag csak a teszthez és a konzultációhoz használjuk.

2 perc ⇢ 1 órán belül érkezik

Add meg az adataidat, az egyéni konzultációhoz!

(Szeretnénk biztosítani, hogy a konzultáció valóban hasznos legyen, értéket adjon számodra– ezért a jelentkezéseket előzetesen áttekintjük és előminősítjük.)

Add meg itt a címsor szövegét