Őszintén a személyzetről: Friss válaszok 4 sarkalatos vezetői kérdésre

Őszintén a személyzetről: Friss válaszok 4 sarkalatos vezetői kérdésre

Ezen a héten igazi „multimédiásˮ bloggal szolgálhatunk Neked. Olyannal, ami szövegében a rövidség erényét gyakorolja – de cserébe átvezet a Performia saját, külön bejáratú YouTube-csatornájára.

Hogy miről van szó? Friss videóinkról, amik a leggyakoribb vezetői kérdések közül 4-re adnak választ.

Először is: egyáltalán minek Neked HR, ha céged még kicsi? Ez talán valami olyan úri huncutság, amire csak évek múltán lehet szükség. Majd ha nagyobbra nőttünk… Hát NEM! Ezt gondolni bizony tévedés.

Sőt, ha nem kezeled időben a személyzeti kihívást, akkor borítékolható, hogy nem is fogsz igazán nagyra nőni. Hiszen mindaddig, amíg nem a sci-fiben, hanem a valóságban élünk – vagyis nem intelligens robotok, hanem hús-vér emberek végzik a munka legértékesebb részét, amihez szív és lélek, törődés és kommunikáció kell –, hát addig az emberi tényező marad a legfontosabb állandó szinte bármilyen tevékenységi területen.

Ha pedig ez így van, akkor ismerned kell a választ is az alapkérdésre:

Hogyan oldd meg a HR-t, ha még kicsi a céged?

 
Lehet persze, hogy még nem igazán értesz egyet azzal a gondolattal, hogy a szűkebb szakmádon túl a személyzeti terület az, amihez elsősorban értened kell, ha kiemelkedően sikeres szeretnél lenni abban, amit csinálsz.

Semmi gond! Sőt: a kételkedés hasznos, mert vizsgálódásra serkent. De csak akkor, ha nyitott vagy a válaszokra is:

Nézd meg, hogyan kezdik el felépíteni a cégüket a nyertes vezetők!

 
Miután ezek az alapok megvoltak, és már következetesen haladsz a jó irányba, érdekes dologra fogsz felfigyelni. Tudod, miből jössz rá, hogy szintet léptél?

Nem abból, hogy egy csapásra eltűnnek a problémák életedből, és a megoldandó feladatok átadják helyüket a láblógatásnak és a semmittevésnek. Hanem abból, hogy újfajta problémáid lesznek a régiek helyett.

Most már nem azon töröd a fejed, amin egy évvel ezelőtt, hanem olyasmin, amiről nem is gondoltad volna, hogy még ezen is lehet rágódni – vagy egyenesen irigyelted azokat, akik abban a helyzetben vannak, hogy ez a legnagyobb gondjuk!

Pedig gond lehet ez is, amiről az alábbi videóban esik szó. Ám csak akkor lehet gond, ha már eredményes vagy. És szerencsére van megoldásunk is a „luxusproblémáraˮ:

Mit tegyél, ha a céged rabszolgája vagy, és át akarod adni a vezetést?

 
Összefoglalva az eddigieket, akkor hát mi az, amit a sikeres vezetésről tudnod kell? A Performia által javasolt szemlélet lényegét és kiindulópontját ebben a klipben találod:

Hogyan építenek céget, akik virágzó vállalkozást teremtenek?

 
Sok sikert kívánunk az alkalmazáshoz! Ha pedig menetközben kérdéseid vagy kihívásaid adódnak – és megjósolom: szinte biztos, hogy így lesz –, akkor azt is tudod, kihez fordulhatsz…

 
Nemes-Nagy Szilvia
Személyzeti és vezetési szakértő
Építsd Fel A Csapatod!

Őszintén a személyzetről: Hogyan tegyük szabaddá a cégvezetőket

Őszintén a személyzetről: Hogyan tegyük szabaddá a cégvezetőket

Talán egyetlen cégvezetőnek sem kell bemutatni azt a helyzetet, amikor a cég feje napi 10-12 órát dolgozik, hogy megoldja a személyzet által hozott problémákat, és még a nyaralás alatt is a céges telefonokat intézi. Hogyan tudsz ettől a tehertől megszabadulni vezetőként?

Az egyik megoldás manapság nagyon népszerű lett: a cég eladása. Sok esetben persze indokolt, de egyfajta menekvésként is felfogható. Az ember megszabadul attól, amivel nem bírt. Plusz, ha igazán jó pénzt akarsz kapni a cégedért, akkor először rendbe kell szedned, átláthatóvá és egyértelműen nyereségessé tenni. Mire ezzel elkészültél, már nem is akarod eladni. 🙂

Hogyan lesz szabad a vezető? Hogyan nem teher, hanem segítség a személyzet?

Amikor tulajdonosként létrehozol egy vállalkozást, nem azért csinálod, mert évtizedekig hullafáradtra akarod robotolni magad benne. Hanem azért, mert nagyobb szabadságról álmodsz, szeretnél a magad ura lenni, szabadon gazdálkodni az időddel, elmenni néha moziba, színházba, képzésekre, és persze szeretnél több pénzt keresni. Minőségibb életet akarsz, és közben önálló lenni.

Belefogsz, és megtapasztalod, hogy rengeteg munkád van, viszont sokkal kevesebb időd, mint amikor Te is egy voltál a személyzet soraiból. Ez az elején természetes, a gond az, ha az idő folyamán nem csökkennek a terhek, hanem nőnek. Már az esélyét sem látod annak, hogy ez hogy lehetne jobb…

Ilyenkor meg tudnak keseredni a vezetők. Csalódottak, mert nem erre vágytak. És akkor még ott vannak az alkalmazottak is, akik segítség helyett gyakran inkább fizetett ellenségek.

Mi hiányzik ilyenkor a cégből?

A vezetői gárda, a menedzsment, a vezetői réteg. Vagy akárhogy is nevezzük, a személyzetnek az a része, aki felelősséget vállal egy-egy területért, és irányítja a saját csoportját.

A legfontosabb ezekből a HR. Miért? Mert a személyzeti terület képez hidat a cégvezető álmai és a megvalósulás között. Bizony, a HR feladata, hogy a cégvezető elképzelésének megfelelő ütemezésben kompetens emberekkel töltse fel a céget. Magyarul, mindig legyen a helyén az az ember, akire szükségünk van, és tudja önállóan, profin ellátni az összes feladatát.

Ha a rengeteg feladatod közül ezt az egyet át tudod adni egy hozzáértő, lelkes embernek, akkor a személyzeti problémák nagy részétől meg is szabadultál. Viszont arra figyelj, hogy átadni csak úgy tudod a területet, ha értesz hozzá. Ezért jönnek hozzánk a vezetők és HR-eseik párban tanulni. Ezt tette Dr. Lenkei Gábor is, tapasztalatairól itt olvashatsz.

Így lehetsz nyugodt afelől, hogy jó kezekben hagytad a céged legfontosabb területét, és bármikor rá tudsz nézni szakértő szemmel, hogy minden rendben van-e. Nagy lépés ez a szabadság felé!
 

Nemes-Nagy Szilvia
Személyzeti és vezetési szakértő
Építsd Fel A Csapatod!

A január 22-ei Performia Vezetői Klubon most három előadóval is várunk, mert szeretjük erősen kezdeni az évet! Nézd meg az izgalmas programot itt: Személyzeti tippek a PVK-n>

Őszintén a személyzetről: A vásárlói reklamáció intő jel Neked

Őszintén a személyzetről: A vásárlói reklamáció intő jel Neked

Csermák Ági feladata nálunk, hogy ellenőrizze, a Performiánál tanult módszerek bekerülnek-e az ügyfeleknél a gyakorlatba, és ha igen, milyen változtatásokkal. Éles szemével kiszúr bármit, ami ronthatja a hatékonyságot. Gyakorlatias tanácsaival segít az ügyfeleknek gyorsan, profi személyzetfelvételi rendszert kialakítani.

Eközben a munka közben rengeteg tapasztalatot szerez a minőségbiztosításról, ebből fog ma megosztani velünk néhány fontos gondolatot.
 

Minőségbiztosítás – cégen belül vagy kívül oldod meg?

Ha eddig azt gondoltad, hogy a minőségbiztosítás nem annyira fontos terület, akkor Te a cégeden kívülre helyezted ezt a pozíciót és vásárlói reklamációnak hívják. Ez az, amikor a hibát nem Te veszed észre, vagy az embereid, hanem valaki, aki kívül fizetett a termékedért, szolgáltatásodért.
Ez presztízs- vagy üzleti veszteséggel végződik, még akkor is, ha elegánsan meg tudod megoldani.
 

Amikor megtörtént a baki, még további hibalehetőségek merülnek fel

Ha jogos vásárlói reklamációt kaptál, akkor elkezdődik a problémamegoldás. Itt szokott bekövetkezni a második mulasztás. Mire gondolok?

1. Feladat: Javítsd ki a terméked! Oké, kijavítod, kezeled, jó esetben kompenzálod az ügyfelet.
2. Feladat: “Javítsd ki az embered”, aki azt a terméket létrehozta! Ezt maximum alapos dorgálással, kirúgással, vagy magas vérnyomással és szívinfarktussal kezelik a vezetők. Magyarul, ez a lépés ki szokott maradni. Így a hiba újra és újra előfordulhat.
 

Joggal kérdezed, hogy miért nem azt csinálta a kollégám, amit mondtam? Miért nem vette észre?

Hát azért, mert nem tudod, mi jár a munkatársad fejében, nem is sejted, hogy bizonyos dolgokra hogyan fog reagálni. Amikor belépett hozzád elmondta, hogy ő miben jó. Arról azonban nem esik szó, hogy milyen hibákkal és nyomógombokkal (azonnali reakcióval járó negatív emóciót okoz) rendelkezik, hogy kezeli a nyomást, mennyire rendszerető, milyen a hajtóereje és a felelőssége.
Nem kaptál hozzá használati utasítást, hogy ha vörösödik a feje, akkor robbanni fog, vagy vissza tudja fogni magát.
Vagy ha azt mondja „igen főnök”, akkor tényleg elvégzi-e a munkát, és valóban azt kapod-e amire szükséged van?
Hangulattól függ a munkavégzése, vagy képes akkor is teljesíteni, amikor baja van.

Hát ezt bizony nem tanítják sehol.

Amikor te bejelentetted a Cégbíróságon, hogy céget akarsz alapítani, akkor nem kaptál egy kis útmutatót, hogy figyelj, annyit fogsz elérni a cégeddel, amennyit ki tudsz hozni az embereidből!

Pedig, ha nem építesz csapatot, akkor belső játszmák miatt nem lesz idő termelni.
Ha rosszul választasz új munkatársat akkor az pénzügyileg X forint azonnali veszteség, és X forint csapat helyrehozatal veszteség lesz (zűrzavar, zaklatottság nem termelés, kilépés).

A munkaerőpiaci változások miatt, most már egyre több cégvezető rájött, hogy ezt pótolni kell. És arra is, hogy most nem egy újabb egyetemi képzésen fogja ezt megkapni.
Vannak olyan cégek, akik semmilyen felesleges tudásanyaggal nem foglalkoznak és csak kizárólag a területen végzett sikeres akciójukat tanítják meg.
Személyzetfelvétel és kezelés területén a Performia ebben egyedülálló képzést nyújt. Csak azokat a dolgokat tanítjuk meg, amit konkrétan csinálnod kell. És ezt azokkal a konzultánsokkal végzed, akik ezt nap, mint nap csinálják is. Munkádhoz igazított vagy online képzéssel.
Utána se engedjük el a kezed, hanem folyamatosan tartjuk a kapcsolatot.
És javítunk, korrigálunk, a legújabb fejlesztésekkel bombázunk, hogy ne ess ki a ritmusból.

Figyelj rá, hogy ha vásárlói reklamációt kapsz, az azt is jelzi, hogy személyzeti teendőd van. Érdemes ezt megelőzni, és foglalkozni az embereiddel, képezni és ellenőrizni őket.

 
Csermák Ágnes
Minőségbiztosítási igazgató
Tesztértékelő Specialista

Mi történik a Performia háza táján év végén?

Mi történik a Performia háza táján év végén?

Mikulásos PVK-t tartottunk

Megtartottuk a népszerű Performia Vezetői klubot, természetesen Mikulásra hangolva. Bartha Katalin és Szommer Tímea érdekes előadásai mellett a finom harapnivalók alapozták meg a vidám hangulatot, amiket a Borka Kézműves Szendvicsek biztosított nekünk.
Naná, hogy jövőre is találkozni fogunk Veletek, ugyanitt!

Színházban járt a csapat

A Thália színházban a Grönholm módszer című darabot néztük meg a csapattal, ami egy különös felvételi interjúról szólt. Nagyon izgalmas volt, rengeteg fordulattal.
Mindenki megnyugtatására: úgy döntöttünk, hogy maradunk a jól bevált Performia módszer mellett, ha személyzetfelvételről van szó!

Szilvi Marosvásárhelyre vonatozott

Nemes-Nagy Szilvia gyerekkora óta először vonatra szállt, és egészen Marosvásárhelyig zakatolt.
Marosvásárhelyen egy jó kis Sikeres toborzás tréninget tartott a helyi résztvevőknek.
Hogy mit tapasztalt még? Erről majd kifaggatjuk, amikor hazaért.

Karácsonyi ajándékkal készültünk Neked

A Performia nem egy, hanem sok karácsonyi ajándékkal készült idén! 6 képzésünk is kedvezményes, sőt az egyik két részből áll. Ha még idén rendeled meg őket, akkor megszerzed a karácsonyi kedvezményt, és jövőre biztosítva van a tanulásod, amivel a cég legfontosabb területét tudod fejleszteni: a személyzeti osztályt.
Nézd meg a részleteket a karácsonyi ajándékról itt>>

A Performia Csapata

Őszintén a személyzetről: Milyen csatornát érdemes nézni a Vezetőnek?

Őszintén a személyzetről: Milyen csatornát érdemes nézni a Vezetőnek?

Ha igazán inspiráló tippekre vágysz a személyzetkezelés és a cégvezetés témakörében, akkor ne a tévéműsorban keresd a neked szóló tartalmakat, hanem a Performia YouTube-csatornáján!

Bőségesen találsz itt olyan díjmentes videókat, amik egyből telibe találnak, és segítenek megoldani egy-egy vezetői dilemmát. Már az is kikapcsol és bátorít, ha pár percre rápillantasz ezekre a rövidfilmekre – és mindjárt másképp fogod látni a kérdést, amiből kiindultál.

Itt van például rögtön a hozzáállás és a hangulat kérdése. Nemcsak a húros hangszerekre jellemző, hanem az emberre, sőt: emberi közösségekre, cégekre is. Az, hogy miként „muzsikálnak” – mélyen és szomorkásan, vagy ellenkezőleg: szárnyalóan magasan –, a húrjaik hangoltságától függ. Ehhez érdemes megnézned ezt a filmecskét: Milyen az embereid alaphangulata?

Ha pedig a hangulatnál tartunk, könnyű kitalálni, hogy manapság mi az, ami a tutira leronthatja még a legoptimistább vezető kedvét is. Hát persze! A személyzeti problémák.

Superman kerestetik”: valahogy így kezdődne az álláshirdetés egy ideális világban, ha őszinték vagyunk. Csakhogy most ilyesmire végképp nincs lehetőség. Sok cégvezető azt mondja, hogy már annak is örül, ha van feje meg két füle a jelöltnek – a többi már részletkérdés… Hát ez se épp sikerrecept!

Szóval akkor mi is a jó hozzáállás? És mi a gond azzal, ha egyből lézerkardos jedi lovagokat akarunk felvenni? Nézd meg a videót az ideális munkatárs kereséséről!

Tudd meg: ha jól indulsz neki a probléma megoldásának, akár még a hasznodra is fordíthatod a munkaerőpiaci pangást. Mert gondolj csak bele! Az a vicc, hogy minden balszerencse jóra fordulhat azok számára, akik eldöntik, hogy sikert akarnak.

Például még akkor se mindenkinek van szerencsétlen napja, ha épp 13-ra esik a péntek a naptárban. Tudod, miért? Egyszerűen azért, hogy mert ami az egyik embernek szerencsétlenség, a másiknak szerencse. Mert egymással versenyeznek! Ahol valaki veszít, ott más meg nyer: logikus.

Ez így volt a gazdasági válság idején, és ugyanígy lesz most a munkaerőválsággal is. Hát íme, mit kell tenned, hogy Te nyerj belőle: Így lehetsz Te a munkaerőválság győztese videó!

Ez azonban mindössze három filmecske a temérdek díjmentes tartalomból, ami ráadásul folyamatosan frissül a Performia YouTube-csatonáján. Szóval érdemes könyvjelzőzni a böngésződben, és rendszeresen körülnézni itt – mert most már tudod, hogy mi az a csatorna, ami a Vezetőnek való.

Hasznos szórakozást!

Nemes-Nagy Szilvia
Személyzeti és vezetési szakértő
Építsd Fel A Csapatod!

Add meg az adataidat a Cégállapot-teszthez!

Töltsd ki 2 perc alatt – a kitölthető teszt linkjét e-mailben, legkésőbb 1 órán belül megkapod.

2 perc ⇢ 1 órán belül érkezik

Add meg az adataidat a Cégállapot-analízishez!

Töltsd ki 2 perc alatt – a kitölthető teszt linkjét e-mailben, legkésőbb 1 órán belül megkapod.

Ide kattintva érhető el az adatkezelési tájékoztató.
Az adataidat kizárólag csak a teszthez és a konzultációhoz használjuk.

2 perc ⇢ 1 órán belül érkezik

Add meg az adataidat, az egyéni konzultációhoz!

(Szeretnénk biztosítani, hogy a konzultáció valóban hasznos legyen, értéket adjon számodra– ezért a jelentkezéseket előzetesen áttekintjük és előminősítjük.)

Add meg itt a címsor szövegét