Kasza Tamás nem csak jön Marten Runow értékesítési tréningjére, hanem hozza az egész csapatát is
Kell-e ennél jobb ajánlás? Kasza Tamás lezárás specialista, aki talán a legtöbbet tud ma Magyarországon az értékesítésről, egy alkalommal 2000 km-t utazott, hogy meghallgathassa Martent?
Sokszor azzal találkozunk, hogy a munkakeresőket leértékelik a cégek. De miért? Az álláskereső pont ugyanannyira értékes ember, mint aki épp a munkahelyén ül az íróasztala előtt. Hogy akarunk új jó benyomást tenni valakire, ha kiszolgáltatott helyzetbe hozzuk?
Mindez onnan jutott eszünkbe, hogy a héten járt nálunk egy mikrobiológus-orvos álláskereső. Már-már rémtörténeteket mesélt arról, hogy bántak vele eddig.
A dolgozni akaró jelölt kálváriája
Az említett mikrobiológus-orvos hölgyet leteszteltük, megnéztük az eddigi tapasztalatait és eredményeit. Azt láttuk, hogy nem csak a képesítései nagyon szépek, hanem a teszteredményei is, ráadásul bizonyíthatóan termelt eddigi munkahelyein. Szuper jelöltet ismertünk meg, bármelyik cég szerencsésnek mondhatná magát vele. Milyen tapasztalatai voltak az álláskeresés során?
Elmesélte, hogy nem talált még olyan munkahelyet, ahol normális irodai körülményeket biztosítanak. Olyan “horribilis” elvárásai voltak, hogy működjön a számítógépe, ne egy raktárépület hátulját nevezzék ki irodának, ne legyen penészes a fal, vagy hogy legyen WC-papír a mosdóban.
Ráadásul, mivel dekoratív megjelenésű hölgyről beszélünk, szokott kapni olyan ajánlatokat is leendő főnökeitől, amiknek sem ő, sem a kedvese nem örült…
Szerencsére most már jó kezekben van
A jelölt nagyon örült neki, hogy eljött hozzánk, mert teljesen új élmény volt számára, hogy emberként, mi több, ügyfélként kezeljük, és ennek megfelelően beszélgetünk vele. Elmondta, hogy a Performia volt az első cég, ahol érdemben kíváncsiak voltak rá, hogy ő kicsoda, és mire képes, mit tud.
Külön értékelte, hogy nemcsak az ő tesztjét néztük meg, hanem összevetettük annak a vezetőnek a tesztjével, személyiségével is, akivel valószínűleg dolgozni fog. Megyünk is vele a leendő munkahelyére, hogy bemutassuk.
Sok sikert kívánunk neki, és minden álláskeresőnek, aki hasonló nehézségeken megy keresztül!
A cégvezetőknek pedig tanácsoljuk, hogy figyeljenek a korrekt bánásmódra és az alapvető munkakörülményekre. Hiszen egy jó jelölt menekül onnan, ahol lekezelően bánnak vele, és ahol nincsenek meg a feltételek, hogy jól teljesítsen.
Szűcs-Torma Mária,
a Performia kiválasztási és jelölttesztelési szakértője
A szuper munkatársak felvétele és megtartása is komoly kihívás a cégek életében. Nézzünk meg ma két olyan rossz húzást, ami munkaerő távozását eredményezi. Az egyik történetben új kollégát bukott el a cég, a másikban jól bevált régieket veszíthet.
A munkaerő felvétel bizalmi kérdés
Kerestünk egy munkatársat az egyik ügyfelünknek. Az elején megállapodtunk a megrendelővel minden apróságban, kis túlzással még abban is, hogy milyen színű legyen a jelölt zoknija. Az új munkatársnak rengeteg követelménynek kellett megfelelnie, így két hónapig kutattuk az Igazit. Végre találtunk egy gyöngyszemet, aki minden apró részletnek megfelelt, a zoknia színét is beleértve. Beszéltünk a jelölttel, aki otthagyta a stabil állását a pozícióért, és meg is állapodtak a megrendelővel a feltételekben.
De aztán az utolsó előtti pillanatban azt mondta a jelöltünknek a leendő főnöke, hogy mégse az előzetesen megígért 200 ezer forint lesz a kezdő fizetése, hanem csak 160. Ilyenkor eltörik valami. Lehet, hogy a jelölt korábban az alacsonyabb fizetésbe is beleegyezett volna, de miután már megállapodtak egy másik összegben, nem szabad visszavonni az ígéretet, mert az bizalomvesztést eredményez.
Ha megígérsz valamit, és nem tartod be, feltételezheti Rólad a leendő kollégád, hogy ezt a jövőben is meg fogod tenni.
Mennyiségi és minőségi munkaerő felvétel
Egy másik ügyfelünk cége rohamosan nő, a személyzetfelvételt is ennek megfelelő ütemben végzik, azaz rengeteg embert vesznek fel. Nekik nincs igazán problémájuk a munkaerő toborzással, üres pozícióikra sokan jelentkeznek. Viszont elkövették azt a hibát, hogy a személyzetfelvételben a mennyiségre és a sebességre koncentrálnak a minőség rovására.
Profin reklámozzák a céget nem csak ügyfeleik, hanem a leendő munkatársak felé is. Elkezdtek multis tapasztalattal rendelkező embereket felvenni, azt azonban nem vizsgálták eléggé, hogy mennyire csapatjátékos az illető. Az eredmény? Az új munkatársak már az első napjaikban azt sorolják, hogy a meglévő kollégák mit csinálnak rosszul, hogy mi rossz a cégben. Rögtön leértékelték a cég munkatársait, pedig ők még nem tettek le semmit az asztalra.
Az építő kritika nagyon is hasznos, de a munkatársak és a cég leértékelése rontja a hangulatot. Könnyen ahhoz vezet, hogy a régi kollégák inkább elmennek, keresnek egy olyan munkahelyet, ahol megbecsülik őket.
Fontos, hogy tisztázzuk az új munkatársakkal: a teljesítmény, az eredmény az első, és csak utána jöhetnek a kritikák. Akkor sem magas lóról, szidalmazásképp, hanem építő jelleggel, megoldási javaslattal együtt.
Ha meg akarod tartani a jó munkaerőt, ügyelj rá, hogy ne játsszd el a bizalmát, és a többi kolléga is jól bánjon vele.
Szűcs-Torma Mária,
a Performia kiválasztási és jelölttesztelési szakértője
A héten két példát hoztunk arra, hogyan szúrhatsz ki Magaddal a személyzetfelvétel során. Miért? Természetesen azért, hogy tanulhass másoktól, és Te már ne kövesd el ugyanezeket a hibákat.
Amúgy is elég kemény munka jó embert találni, ne nehezítsük még a saját dolgunkat is! 🙂
Az egyik leggyakoribb veszély a személyzetfelvételben: megalkuvás
Autóipari cég keresett mérnök keze alá dolgozó, beszerző és beszerzési tárgyalásokat lefolytató embert. Találtak egy jelentkezőt, aki szakmailag képben volt, és megkértek minket, ellenőrizzük minden más szempontból, illeni fog-e a csapatba és a munkakörbe. Leteszteltük a jelöltjüket, és érdekes eredményt láttunk: kijött a teszteredményből, hogy a leendő munkatárs az emberekkel nem tud közös nevezőre jutni, rossz a kommunikácjója, megoldások helyett pedig problémákat keres. Tehát a tárgyalások lefolytatására minden jel szerint alkalmatlan lesz.
De mi történt? Az ügyvezető azt mondta, hogy mégis felveszik, mert most nincs jobb emberük.
Könnyű azt mondani kívülről, hogy ez rossz döntés volt, mert csak gondokat fog okozni ez a kolléga. De nagyon sokan vannak abban a helyzetben, hogy már annyira tornyosulnak az elvégzetlen feladatok, hogy inkább bárkit felvesznek, csak kezdjen el dolgozni tegnap.
Mi lett volna a jó megoldás?
Folyamatos toborzást csinálni, azaz akkor is keresni a megfelelő munkatársat, amikor épp nincs üresedés, hiszen ha találunk egy jó embert, akkor tudjuk róla, hogy megtermeli a fizetését.
A leendő Fluktuáció generátor
Tudni kell, hogy az utóbbi években a munkahely keresés során előtérbe került a jelölteknél a személyes előny: hogy mennyire van közel a munkahely az otthonukhoz, szimpatikusak-e a munkatársak, elégedettek-e a főnök bánásmódjával. Ezek is számítanak abban, hogy a cégek megtartsák a jó munkaerőt. Ezzel kapcsolatos a következő példánk. Egy másik cégnél Jocó munkatársunk tesztelte a jelöltet. Ők olyan csoportvezetőt kerestek, aki a lakatosokat irányítja. Átküldték nekünk a jelölt önéletrajzát, a jelölt pedig kitöltötte a tesztet. Eleve gyanús volt, hogy a referenciáit nem tudtunk ellenőrizni, mert nem adott meg egyet sem, pedig volt jópár korábbi munkahelye. A tesztből azt láttuk, hogy nagyon hatékony, szuper tervező-szervező készsége van. Emellett azt is mutatták az eredmények, hogy nem ért az emberekhez, viszont legalább lekezelően bánik velük… Megbeszéltük a HR-essel, hogy szakmailag jó lenne az ember, de vezetőként nem lesz kompetens, sőt valószínűleg óriási fluktuációt fog okozni maga alatt, mert mindenki menekülni fog előle.
Ma már nem tűrik a munkatársak, hogy nap, mint nap lekezelően beszéljenek velük, amíg a cégvezető észreveszi, hogy mi a baj, hanem azonnal felállnak és új munkahelyet keresnek. Egy rossz főnök elüldözi az alá tartozó embereket. És akkor sokkal nagyobb problémánk lesz, mint hogy kell egy új csoportvezető, mert kelleni fog még 4-5 lakatos is. Hogy a cég hírének helyreállításáról ne is beszéljünk…
Érdemes esélyt adni egy szakmailag jó, vezetőként hozzá nem értő embernek? Ha jót akarsz, ne vedd fel a fluktuáció generátort!
Milyen izgalmas események történnek nálunk? Elmeséljük a legfontosabbakat.
1. Oklevelet kaptunk a szolgáltatásaink kitűnő színvonaláért
A múlt héten egy olyan csomag érkezett hozzánk, aminek nagyon örültünk, és szeretnénk megköszönni Neked is! Hivatalosan Fogyasztói Vélemény Tanúsítványnak hívják az oklevelünket, és azért kaptuk, mert egy algoritmus segítségével végignézték az interneten fellelhető összes véleményt a Performia szolgáltatásairól, és egyetlen negatív hozzászólást sem találtak.
Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy elégedettek a munkánkkal az ügyfelek!
2. Nemes-Nagy Szilvia Dániába utazott
Szilvi azért indult nagy útra, hogy tanuljon. Gondosan felkészítette a csapatot, hogyan vigyék nélküle a céget. Biztosan sok izgalmas élménnyel és mesélnivalóval tér haza. Már várjuk!
3. Performia Vezetői Klub
Eljött a szeptemberi PVK ideje! Erősen kezdjük a szezont, két szuper cégvezető jön hozzánk előadást tartani és beszélgetni. Kasza Tamás, lezárási specialista arról fog beszélni Hogyan építs fel egy értékesítési csapatot? A másik előadó Kassay Márta lesz. Hogy ő milyen témát hoz nekünk, az még titok, de a jövő héten kiderül. 🙂
4. Marten értékesítési tréningjére készülünk
Ahogy már hallottad, Marten Runow októberben fergeteges értékesítési tréninget fog tartani Budapesten. A 100 férőhelyből már csak harminc-néhány maradt, másfél hónappal a tréning előtt. Szuper lesz ennyien együtt tanulni!
Mit lehet még tudni Marten értékesítési tréningjéről? Tamás elmeséli a videóban.
5. Jackie kutya kálváriája
Képzeld, szegény Jackie beteg lett. Hullott a szőre és folyton vakarózott. Hónapokig hurcoltuk egyik állatorvostól a másikig, kísérleteztünk aranyárban lévő tápokkal és gyógyszerekkel, míg megtaláltuk a mi orvosunkat. Jackie most nyers húst eszik és elmúltak a bőrproblémái, már csak annyit vakarózik, mint egy normális kutya.
Nálad hogy mennek a dolgok?
Szép és eredményes szeptembert kívánunk,
A Performia csapata
Töltsd ki 2 perc alatt – a kitölthető teszt linkjét e-mailben, legkésőbb 1 órán belül megkapod.
2 perc ⇢ 1 órán belül érkezik
Add meg az adataidat a Cégállapot-analízishez!
Töltsd ki 2 perc alatt – a kitölthető teszt linkjét e-mailben, legkésőbb 1 órán belül megkapod.
2 perc ⇢ 1 órán belül érkezik
Add meg az adataidat, az egyéni konzultációhoz!
(Szeretnénk biztosítani, hogy a konzultáció valóban hasznos legyen, értéket adjon számodra– ezért a jelentkezéseket előzetesen áttekintjük és előminősítjük.)