Hogyan sikerülhet félre egy referencia ellenőrzés? Elmesélek neked egy megtörtént esetet.
Egyik cégnél behívtak interjúra egy fiatalembert, aki nagyon kedves és udvarias volt, rendelkezett a megfelelő tapasztalatokkal, és bár egy kicsit gyorsan beszélt, mindent összevetve sikerült neki az interjú. Egy dolgot kért az ügyvezető a HR-estől, mielőtt rábólintott a jelöltre. Mégpedig, hogy hívja fel a jelenlegi munkahelyét, és kérjen referenciát róla a felettesétől.
Amikor lehull a lepel… vagy mégsem?
Felhívta. Mivel fogalma sem volt, hogy mit kell ilyenkor kérdezni, rögtönzött. Nem konkrét kérdéseket tett fel, hanem megkérte, hogy meséljen arról, hogy milyen volt együtt dolgozni emberünkkel, hogy jött ki a csapattal, és mennyire volt elégedett az elvégzett munka mennyiségével.
A felettese áradozott róla, és amikor megkérdezte a HR-es, hogy akkor mégis miért válnak el egymástól, azt mondta, hogy azért, mert kinőtte a céget, és nem akarják őt visszafogni. Gondolta magában, hogy milyen jófejek! Akkor még nem esett le neki, hogy miről van szó…
Majd megkérdezte a felettest, hogy mennyi a felmondási ideje a jelöltnek, amire az volt az azonnali reakció, hogy „akár holnaptól kezdhet is!”. Még mindig nem esett le a HR-es kolléganőnek a tantusz, továbbra is azt gondolta, hogy milyen rendesek, hogy azonnal elengedik őt és nem kérnek felmondási időt.

A megdöbbentő fordulat
Aznap, amikor kezdett náluk a srác, kiderült, hogy az egyik ott dolgozó hölgy ismeri őt. Legalább is a hírét. Ugyanis a legjobb barátnőjével dolgozott együtt az új fiú ezt megelőzően, és elmondása szerint alig várták, hogy megszabaduljanak tőle. A felettese is azért volt annyira „előzékeny” a telefonban, mert minél hamarabb meg akart válni tőle.
Bár a hallottak ellenére megkapta az esélyt a srác, az idő a fentieket igazolta, és sajnos a próbaidő végére el kellett búcsúzniunk egymástól.
Gondolj bele! Ha a HR-es kolléga, aki referenciát ellenőrzött tudta volna, hogy mit kérdezzen a felettestől, kiugraszthatta volna a nyulat a bokorból. De így behúzták a csőbe.
Ma nagyon kevés cég használja a referencia-ellenőrzést, mielőtt felvesz egy új embert. És ha használja is, egészen biztosan nincs meg neki az a lézerpontos és tévedhetetlen kérdéssor, amivel ténylegesen objektív adatokat lehet megtudni a jelölt múltjából.
Ne vegyél fel jelöltet anélkül, hogy megfelelően nem ellenőrizted volna le a termelés múltját! Ez ökölszabály! Különben csőbe húznak, akár csak a fenti cég HR-esét.
A következő online előadásunkon ezt a témát is érinteni fogjuk. Beszélünk arról, hogy miért öngyilkosság ezt a lépést kihagyni, és arról is beszélünk, hogy mit érdemes kérdezni és mi az, amit felesleges.