30 évvel ezelőtt építkeztünk az első férjemmel, akkor még nem volt elég építőanyag az országban, mindenre várni kellett. Betonvasért elmentünk egy ózdi gyárba, ott vettük meg, aztán hónapokig vártuk, hogy érkezzen a faárú a nagy Szovjetúnióból. Szép csempét boltokban nem lehetett kapni, ki kellett várnunk az Expót, amikor a külföldi csempék közül már volt olyan, amire rá lehetett nézni 🙂
Aztán jött egy éles váltás. Ma már más világ van, kínálati piac. A Nyitva táblát kirakni a boltajtóra már nem elég, maguktól nem jöttek be a vevők, a marketinggel kell behozni őket. Ilyen változás zajlott le a munkaerőpiacon is, régen a sok beérkező jelentkező közül válogathattunk, ma pedig nekünk kell kimenni a hirdetésekkel és kiabálni szerteszét, hogy “Van munka, gyere hozzánk dolgozni!” Mivel mindenki ezt kiabálja, Neked meg kell különböztetned magad, elmondom, hogyan.
Az új munkatársak a célközönséged
Muszáj szembenéznünk azzal a ténnyel, hogy most elsősorban nem mi válogatunk, ahogy eddig, hanem a jelöltek válogatnak a cégek között. Ezért, ha eredményt akarsz, ismerd meg a célközönséget, mint a marketingben! Tudd meg, mire vágynak.
Az első, amit tudnunk kell, az az, hogy a jó minőségű jelöltnek is vannak elvárásai a céggel szemben. Minél több elvárásod vannak egy jelölttel kapcsolatban, az azt jelenti, hogy annál jobb minőségű munkaerőt akarsz. Viszont egy minőségi munkaerőnek is komoly elvárásai lesznek a céggel szemben. Evidens nem? És ez független a betöltendő munkakörtől, igaz adminisztratív, vezetői vagy akár fizikai munkaerőre egyaránt.
Másrészről természetesen még ebben az ínséges időszakban sem akarunk lemondani a minőségi jelöltekről, hiszen mi stabil, biztonságos munkahelyet tudunk adni, jó fizetést, megbecsülést. Megérdemeljük a jó dolgozókat. Lemondani nem is kell, viszont érdemes megnézni, mit tudunk javítani a jól berögzült hozzáálláson.
Milyen a hozzáállása a cégeknek a jelöltekhez?
A felmérésekben azt látjuk, hogy a dolgozók úgy fogalmazzák meg, hogy “Jó munkahelyet szeretnék”. Mit jelent ez? Egy jó csapatot, egy céget, ahová jó bemenni, ahová lehet tartozni, ahol megbecsülnek, rendes a főnök, ahol tanulhatnak.
Mit tapasztal rólunk a jelölt? Meg kell tudnod mutatni a jelölteknek, hogy egy jó csapatod van, ahová beilleszkedhet. Erre a legjobb alkalom az állásinterjú.
Főgonosz az állásinterjún
Gyakran azt tapasztalom, hogy az állásinterjún a munkáltatók egy távolságtartó, felsőbbrendű pozícióból beszélnek, nem ritkán még lekezelő stílusban is. Demonstrálják a hatalmat. Nézzük meg, hogy állja a sarat, keménykedjünk vele egy kicsit, legyünk jó undokak! A távolságtartás kedvéért ültessük le egy hosszú asztalhoz és viselkedjünk arisztokratikusan. Még direkt megcsinálják azt is, hogy behívják egy adott időpontra, és várakoztatják. Hogy éreznéd Te ezektől magad?
Nem csoda, hogy az állásinterjú a jelöltek részéről egy feszült, stresszes élmény, hogy olyan népszerűek a “Mit ne mondj az állásinterjún?” cikkek.
Pedig azért keresünk valakit a cégbe, mert van valamennyi munka, amit el kell végezni. Olyan emberre van szükséged, akire számíthatsz, akire rábíznád a kulacsodat a sivatagban. Ha eddig az erőt és a hatalmat demonstráltad neki, akkor nem várhatod el tőle, hogy társként ott álljon melletted. Van olyan szituáció, ami áldozatot követel az egész csapattól. Ezért munkaTÁRSAT keresünk, nem ALkalmazottat. Persze mindegy, hogyan nevezzük, ha valójában egyenrangú társnak érzi magát.
Egy jó jelöltnek legalább 2-3-4 ajánlata van. Csak néhány rövid alkalom kínálkozik, hogy megmutasd neki, hogy jó céghez jön. Ne pazarold erődemonstrálásra.
Hogyan fogadd a jelölteket?
Összegyűjtöttem neked néhány fontos tanácsot:
• Mindegy egyes jelentkezésre küldj egy visszajelzést. Ha mást nem is, de egy automatikus e-mailt, hogy “Köszönjük a jelentkezését, elkezdtük feldolgozni.” Miért? Mert az az álláskeresők legrosszabb élménye, hogy nem méltatják őket válaszra.
• Ha egy jelöltről eldöntötted, hogy nem alkalmas a pozícióra, tudasd vele minél előbb. Kívánj neki sok sikert!
• Amilyen gyorsan csak lehet, dolgozd fel a pályázati anyagokat! Azt szoktam mondani az ügyfeleknek: “Dolgozz a jelöltekkel úgy, mint a forró krumplival!” Miért? Mert a jó munkaerő nem vár tétlenül, szereti a gyorsaságot, és könnyen lecsaphatják a kezedről.
• A lehető leghamarabb hívd be az ígéretes jelölteket interjújra! Sokan hetekig, hónapokig gyűjtögetik az önéletrajzokat, és csak akkor, egyszerre hívnak be mindenkit, már aki megmaradt…
• Legyen rendezett az a hely, ahová leültök beszélni! Tudod, mintha az anyósodat várnád vendégségbe. Egy szép tárgyaló például ideális választás. Ne tudd meg, milyen kupis irodákba szokták invitálni a kincset érő jelölteket! Nézd meg, hogy ha Te felvételeznél, akkor mit szólnál a környezethez.
• Ne várakoztasd a jelöltet, legyél pontos! Úgy, mint egy üzleti tárgyaláson, tiszteld meg a pontossággal a másik embert. Ha valami miatt késel, szólj neki időben.
• Mutatkozzatok be, fogj vele kezet.
• Kínáld teával, kávéval, ne felejts el egy pohár vizet is adni neki. Szóval fogadd úgy, mint egy vendéget. Nézz rá azzal a szemmel, hogy lehet, hogy ő lesz az, aki megold neked egy nagy problémát, lehet, hogy 20 évig hűséges munkatársad lesz, aki a lelkét is kiteszi a cégért. Megérdemel egy kis kávét?
• Ne a leghosszabb asztalhoz üljetek, egymástól távol, mint gróf és grófné. 🙂
• Amikor már tudod, hogy őt választod vagy sem, értesítsd azonnal.
Összességében legyen barátságos az interjú. Nem kell bratyizni, még csak tegeződni sem kötelező. Egyszerűen adj tiszteletet keménykedés helyett, hiszen harcostársat választasz magad mellé, nem alattvalót.
Mutasd meg, hogy a céged egy pozitív munkahely, ahol megbecsülik az embereket, és ahová jó érzés lesz bejönni minden nap. Ezzel máris kitűnsz a többi, munktársra vadászó cég közül.
Nemes-Nagy Szilvia
Személyzeti és vezetési szakértő
Építsd fel a csapatod