A kutatások azt mutatják, hogy a cégeknél a fluktuáció az első 3 hónapban a legnagyobb. Ez azt jelenti, hogy leggyakrabban épp az új munkatársak mennek el. Miért hagyja el a céget az új munkatárs, aki pár hete még lelkesedett iránta? Ennek pontosan két oka lehet, erről lesz ma szó.

A fluktuáció kétféle oka

A személyzeti vezető két helyen hibázhat, mindkettő a munkatárs távozásához vezet.
1. Hiba a kiválasztásban: Nem ezt az embert kellett volna felvenni. Ezt ő is érzi, és ezért hagyja ott a céget.
2. Hiba a betanításban: Jó embert vettél fel, de nem kapott megfelelő segítséget ahhoz, hogy önállóan és sikeresen tudja végezni a munkáját, így az új munkatárs jobbnak látja, ha elmegy.

A személyzetfelvételről a korábbi blogbejegyzésekben már sokat beszéltünk, és még fogunk is. Most a képzést nézzük meg részletesebben!

Hogyan tanítják be az új kollégákat a magyar cégek?

Ahogy a fluktuációnak is két oka van, a betanítást is kétféleképp szokták elrontani a legtöbben. Tanulmányozzuk csak át kicsit a két esetet, hogy tanuljunk belőlük!

1. Mélyvizes megoldás
Aláírta az új kolléga a szerződést, bejön az első munkanapjára, ahol annyit mond neki a főnök: “Helló, szia, szevasz! Dolgozzál jól, ez az!” – talán röviden eligazítja, de azután magára hagyja. Lehet, hogy azt gondoljuk, “felvettem, most már az ő dolga, csinálja”, és végülis ez logikusan is hangzik. De hadd adjak ehhez néhány adatot.
Megkérdeztük a dolgozókat egy felmérésben, hogy mennyi időbe telik, míg átlátják a számukra új cég felépítését. Gyakori válasz: körülbelül egy év. Ez rengeteg idő! Megfelelő betanítással egy hétre lehet csökkenteni.
A másik ok, amiért olyan veszélyes a mélyvizes megoldás, hogy kudarcra ítéljük vele az új emberünket. Hogyan? A friss kollégának mindent a maga kárán kell megtanulni, így folyton hibázni fog. A hibáira pedig ilyen reakciókat kap: “Te jó ég! Ki csinálta ezt a hülyeséget?” “Jaj, mi ezt nem így szoktuk ám csinálni!” Hogy érzi ettől magát? Nem kell lélekbúvárnak lenni, hogy megtudjuk. Elég, ha arra gondolsz, amikor Te töltötted az első napodat valahol, akár munkahelyen, akár iskolában. Emlékszel, milyen érzés volt, amikor nem tudtad, ki kicsoda, hol van a mellékhelység, mikor lehet kimenni ebédelni, hogyan szokás kivenni a szüneteket, hogy működik a fénymásoló? Bizonytalan voltál, igaz?
Az új kollégádnak is sérülhet az önbecsülése ezektől a kudarcélményektől és a folyamatos bizonytalanságtól. Azt fogja gondolni “Eddig szaktekintély voltam, most meg egy senki vagyok, mert nem tudok itt semmit.” Ráadásul a rutinos kollégák sem nézik jó szemmel az új jövevény csetlését-botlását. A megalázó helyzetek rohamos sebességgel veszik el a munkatárs motivációját, és emiatt gyengén fog teljesíteni vagy el is meg a cégtől.

2. Habosra beszéljük a szánkat típus
Mivel tudjuk, hogy a betanítás fontos, mindent személyesen megmagyarázunk, alaposan elmondunk és bemutatunk. Folyton képezzük az embereket, ami rengeteg időt visz el a cégtől. A termelés helyett folyamatosan a képzéssel vagyunk elfoglalva, nem halad a munka.

Oké, ha ez sem jó, akkor mi működik?

Van egy harmadik módszer, amivel pontosan, gondoskodóan ki tudjuk képezni az embereket, de a lehető legkevesebb időt veszi el a termeléstől. Az új ember pár nap alatt el tud igazodni. A cégben már meglévő tudást, know-how-t is átadjuk az újaknak. Az új munkatárs rögtön tudja csinálni a munkáját, a lehető legkevesebb hibával. Hogyan?
Ha van hozzá kidolgozott képzési rendszerünk. A multi cégekben közös, hogy rendelkeznek ilyennel. Minden multi egyszer egy kisvállalkozás volt, a P&G például házaló ügynökökkel indult, a Nokia gumicsizma gyár volt nagy sikere előtt. Nem véletlen nőttek nagyra! Az egyik eszköz erre épp a képzésük, amire nem sajnálják az időt és az energiát. A sikeres cégeknél képzés és vizsga is van a munkába állás előtt, addig el sem kezdhet dolgozni az új kolléga. Nézd csak meg, az Applenél vagy a Vodafonnál is le kell vizsgázni az új kollégáknak.

Dolgozz ki Te is képzési rendszert előre, hogy ne veszítsd el a nehezen megszerzett embereket. Ehhez hamarosan segítséget is fogunk adni, de ez még maradjon titok.

Nemes-Nagy Szilvia
Személyzeti és vezetési szakértő
Építsd fel a csapatod